Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2018

HAZATÉRÉS és nem Honfoglalás

Kép
Munkácsy Mihály: Honfoglalás, 1893 KÁLTI MÁRK, Képes Krónika, 14. század „Ha tehát egyes kódexek azt tartalmazzák, hogy Pannóniába ez a hét kapitány jött be (Árpád és hét vezére) és Hungária csupán általuk keletkezett és alakult ki, honnan jött akkor Ákus, Bor, Aba és a többi magyar nemes nemzetsége, hiszen ők valamennyien Szkíthiából származnak, nem jövevények! Egyes-egyedül azt hozzák fel okul, amit a köznép mond: Hétmagyar. Ha tehát mindössze hét magyar volt a családjával, és nem érthetnénk bele több családot, feleségeket, fiúkat, leányokat, szolgákat és szolgálóleányokat, vajon ennyi családdal hódították meg az országokat? Lehetetlenség.” THURÓCZY JÁNOS, A magyarok krónikája, 15. század „Miután ennek a műnek első részében elbeszéltük a hun, vagyis magyar nép eredetét , szerencsés és balszerencsés háborúikat, és azt is, hogy hányszor változtatták meg lakóhelyüket, és hogy első országlásuk milyen végre jutott, lássuk most, mely időben tértek vissza másodszor Pannóniába ,

Test-Szellem-Lélek EgysÉge: feladatok-teendők

Kép
1.) Leválni a fősodratú  „ médiák ”  hülyítéséről és hálózatszerűen egyre több alternatív hírcsatornát létrehozni, ami a valós tényeket, leleplezéseket közli. Formája: videó, írás, blog, weboldal, közösségi... Ezek szisztematikusan, egymást segítve, hirdetve teszik dolgukat, összekapcsolódnak! Otthoni tele-vízió és „híradó” [rémisztgető, manipuláló adás] nézésének megszüntetésére demonstrációs videókat készíteni, feltölteni az internetre, pl. hogy az erkélyről „véletlenül kidobódik” [természetesen biztonságos környezetben.] egy TV - mellé akár ezzel szöveggel : „ Felébredtem, tisztán látok és érzek mindent! Már nem vagyok birka, farkas vagyok! Erős, egészséges és élni fogok! Idáig türelmes voltam, de marhára elegem van abból, hogy hülyének néztek, így tudatosan kezembe veszem a sorsom irányítását és keresem a kapcsolatot ugyanilyen szinten élő nemzettársammal! Pártoknak , politikusoknak, és akik egy hamis-hazug-pusztító rendszer kiszolgálói soha többé nem hiszek és igyekszem törvény

TURUL NemzetsÉg: A Pártus Hun-magyarok

Kép
Pártos azaz Pártus aki egy Nemes ügyet és KozMiKus Rendet Pártolt. Kiknek asszonyai Pártát viseltek. Pártus Birodalom [parni-párthosz-pártos] Nagy Arszák/Arsak [Uraság?] vezetésével alapította a daha- hunok vagy szkíták aparna ágából. Al-Biruni az Arszák dinasztiát, a Pártos Birodalom királyait a Chorezm királyi dinasztia családfájából vezeti le. Strabo pedig ezt mondja: …a Pártos Birodalom Arszák dinasztiájának megalapítói azok a dahák voltak, akik a Miótisz-tó [Aral-tó] mögött, az Oxus folyásánál laktak…. Ezek szerint a dahák ott laktak, ahonnét az Oxus-menti „szkíták kincsestárának” csodás aranytárgyai előkerültek. Kr.e. 238-ban. Kr.u. 224-ig állt fenn. Láthatjuk tehát, hogy a hunoknak, majd dák-dahának és végül magyarnak is nevezett pártosok, a Pártos Birodalom megalapítói, joggal nevezték magukat pártosnak, hiszen elváltak, elkülönültek az AnyaNemzetségtõl egy világpolitikai hatalom formálásának érdekében, de a régi helyen maradottaknak éppúgy uralkodói maradtak, mint a