Holokauszt: „Csalással viselj háborút.”

Egy amerikai rádióriporter a műsorában bemutatta, majd a rádió internet portáljára is feltette azt a vöröskeresztes dokumentumot, miszerint a náci holokausztnak a II. világháború alatt nem 6 millió, hanem 271,301 áldozata volt.

Hal Turner műsorvezető nem csak a rádióban, de a portálon is meglehetősen sarkosan fogalmaz: „A Nemzetközi Vöröskereszt hivatalos adatai bizonyítják, hogy az egész „holokauszt” csak egy nagy csalás volt! A korábban titkosított, de a közelmúltban nyilvánosságra hozott adatok azt mutatják, hogy összesen 271,301 ember halt meg a koncentrációs táborokban. Hat millió zsidó halála tehát nem történt meg, az egész erre való hivatkozás teljesen alaptalan kitaláció.” - olvasható már a dokumentumot bemutató rövid írás címében.

Az összes náci koncentrációs táborban [Auschwitz, Bergen-Belsen, Buchenwald, Dachau, Majdanek, stb.] megölt emberek [tehát nem csak a zsidók] száma összesen 271,301 volt a hivatkozott, mindössze egy oldalas, Turner szerint eredeti és hiteles vöröskeresztes dokumentum szerint.

Az alábbiakban a Nemzetközi Vöröskereszt hivatalos teljes haláláról szóló beszkennelt képe látható.


A riporter nem áll meg itt, hanem „az új és a most napvilágra került tények” alapján a honlapján azt állítja, hogy: „a világ zsidósága szándékosan hazudott annak érdekében, hogy anyagi és érzelmi hasznot húzzon a holokausztból.”

Turner egyúttal megállapítja, hogy: „sok száz millió dollárt fizettek ki a nemlétező holokauszt túlélőknek, és a holokauszt a világtörténelem egyik legnagyobb csalása, hazugsága.”

Az egy nap alatt világhírűvé vált Hal Turner New Jersey államban élő [műsorát nem csak abban az államban, de a szomszédos New Yorkban és az egész országban lehet hallgatni] műsorvezető a „holokauszt-bűnügyben” azonnali nemzetközi vizsgálatot követel a zsidó szervezetek ellen, különösen azok ügyében, amelyek hamis adatokon alapuló pereket indítottak egyének, szervezetek és államok ellen és csalárd módon jutottak anyagi előnyhöz. Felszólítja a világ könyvtárosait, hogy vegyék le a polcokról a „hazugságon alapuló” holokauszttal foglalkozó könyveket és azt kéri a világ országainak kormányaitól, hogy bontsák le a területükön álló holokauszt emlékműveket.  

Érdekességként megemlítendő, hogy eddig sem az ICRC [International Committee of the Red Cross, Nemzetközi Vöröskereszt] genfi főhadiszállásáról, sem a világ és az amerikai zsidóság pénzügyi és szellemi központjának számító New Yorkból, sem Izraelből nem érkezett cáfolat a nácik által a Vöröskereszt részére átadott és Turner műsorvezető közreműködésével állítólag a világon először publikált korabeli német adatokkal kapcsolatban. Lengyel forrás oldal. 

The Anti-Defamation League of B'nai B'rith. 1913: A Rothschildok megalapítják Amerikában az Anti Defamation League [ADL] elnevezésű társaságot, amit azért találnak ki, hogy mindenkit „antiszemitának” bélyegezzenek, aki megkérdőjelezi a Globális „Elitet”.

Megjegyzések

  1. Jé, ezt 10 évvel ezelőtt tettem feljelentésben az összes hivatalos szervezetnek. Jó gyorsan körbeért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lassan repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg ..... :-D

      Törlés
    2. Ha ez így van akkor alátámasztja a gyanúmat hogy az amerikai könyvtárban általam látott 1939 előtti újság cikkek igazak.Vagy is már a 30-as években ment a propaganda a 6 millió zsidóról.Persze ezt letiltották a you tube-n.

      Törlés
    3. Tóth Judit -nál, megboldugult, Kanada, 24 óra cimü havi iratábán, ujságában erröl nagyon jó irások voltak, nekem megvannak még az iratai. https://kuruc.info/r/6/27312/
      én még leveleztem vele, nyugodjék békében

      Törlés
    4. Meggyilkolták Szentmiklósy Bálintot is, aki nem tett egyebet, mint az amerikai sajtó híreit szedte csokorba, és Anonymus névvel kiadatta. Fabó, és Tóth Judit a Hídfő, majd az Új Hídfő havilapjai bőven foglalkozik a holokauszttal. Ezek a háttérhatalom szemeit csípte, ezért eltették láb alól a hazugságok leleplezőit.

      Törlés
  2. Kedves niknak! Emlékszek annak idején "véletlenül akadtam rá oldalára - tőle tanultam sok - sok mindent - és az elmúlt több mint 10 év tapasztalat igazolta - lesújtott amikor halálhírét hallottam - olvastam - eltették lábaló Őt ,is ezek a mocskok .. kérlek küldj nekem róla linket - manapság nem találom oldalát - mert még ma is lehet belőle okulni.. köszi ..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem valahol le van töltve az egész irománya, de sajna gépet cseréltem, igy most nem tudom hova tünt, de az archive.org oldalakon megtalálható irásai, nekem sikerült még ugy letöltenem, mintha még az interneten lenne rajta,
      Nyugodjék békében. sokat tanultam töle én is

      Törlés
  3. A PÉNZURALOM FELTÉTELE A HAZUDOZÁS ! ERRE A BANKÁROK SÁTÁNISTA SZÖVETSÉGE A BIBLIA IS FELHÍVJA A FIGYELMET ! MINDIG HAZUDNI KELL (BIBLIA MÓZES V. 12/2)! A BIBLIA SEM KERESZTÉNY HANEM A HAZUGSÁGOK TÖMKELEGE EGY FORGATÓKÖNYV AMIT VÉGRE HAJTANAK!

    VálaszTörlés
  4. Ez is tulzas,mint a hatmillio.

    VálaszTörlés
  5. Az oroszok szerint 4 millcsi es az is tulzas !

    VálaszTörlés
  6. Egyébként a dokumentumba aláhúzva az van írva, hogy ezek a dokumentumokkal igazolható esetek, ami nem egyezik meg a koncentrációs táborban meghaltak tényleges számával.

    VálaszTörlés
  7. Különös módon ez a hír rendre " eltűnik " a közösségi hírportálok oldalairól.

    VálaszTörlés
  8. 1935... és ez c'csak egy év, szóval erről ennyit /ki akarja az egész dokumentációnak utána mehet, hisz fent bvan már a neten feldolgozva, nem csak egy nap anyaga.../https://encyclopedia.ushmm.org/content/en/article/documenting-numbers-of-victims-of-the-holocaust-and-nazi-persecution

    VálaszTörlés
  9. NAPJAINK ORBITÁLIS és VALÓS: MAGYAR HOLOKAUSZTJA!!!
    ÍME A HÍRHEDT NÉPNYÚZÓ, ÚJPESTEN (1042 Budapest, Kemény Gusztáv u. 6. 1. emelet 9. ) SZÉKELŐ "DAGADÉK" (KATONA CSABA: vh.0264@mbvk.hu!!!) KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐ ÉS ZAKLATÓ LEGNAGYOBB PUBLICITÁST KAPOTT MAGYAR HOLOKAUSZT BŰNÜGYE, AMIT AZ ÖSSZES AZ EMBERI MÉLTÓSÁG ÉS A LAKHATÁSHOZ VALÓ JOG MEGERŐSZAKOLÁSÁVAL KÖVETETT EL A MAGYARORSZÁGI KORMÁNY ERŐSZAK-SZERVEZETEINEK AKTÍV KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL!!! https://civilkontroll.com/kegyetlenul-elbantak-a-devizahitelessel-a-vegrehajto-meg-a-birosagi-iteleteket-is-atertelmezte/#respond

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kormány eddig 20 000 embert kergetett halálba akik feladták és öngyilkosságba menekültek. Titkositva lett pár éve nem beszélnek a Magyar Holokausztról. 300 ezernél több családot dobtak utcára Hazánkban ! Összesen 900 000 családot terveznek hid alá kényszeriteni erőszakkal ! EBRD paktum = Hazaárulás ! 1,5 millió fiatalt munkaerőt kergetett el az inlegitim Magyarország nevü Zrt Hazánkból . Az Alkotmányunk és a Magyar Köztársaság megpucsolásával ! Hazánk lakosságának száma még sem nem változott ! Miért ???
      A Netanjauval kötött betelepitési szerzödés biztositotta hazánk lakosságának a lélekszámát !
      A Rózsadombi paktum résztvevöi a paktum aláirói Hazaárulás vétségét követték el ! Ez a folyamat az Agenda 21 terv szerinti végrehajtása. Az uj világrend céljait nem akarják elhinni az egyszerű emberek ,mert ez emberiség elleni büntény sorozat. Normális felfogással ezek elképzelhetetlen megtörtént folyamatok .Még mindig a virusos fertözéstöl rettegnek... pedig ez is a terv része .Az esküjükhőz hiven az ember orvosok felismerték a népirtást ! .Az egy 0,1 % akarja uralni a világot amiben ha élünk még akkor droidként kellene szolgálni ezeket a hüllőket. Akiknek Hazánkat eladták akik birtokolják az a 4 bank pontosan ezt a tervet kényszeritette rá a zsoldos bábkormányra.
      Aki fél az nem való vezetönek aki nem Magyar nem való Magyar politikusnak Aki elárulja a Magyar Népet annak felelnie kell még itt a földön !

      Törlés
  10. Az, hogy ez a Rothschild bankár-ficsúr (Macron?!) Magyarországon is elsőre a zsidók temetőjébe ment hajbókolni a kétes körülmények között Balatonba "fulladt" bolsevik ügynök-kurvához (Heller Ágnes!)!!!...-mindent elmond Magyarország apartheid Israhell általi megszállásának tényéről!!!
    ...és Orbániának, mint Magyarmatnak a 1,5 milliós "sohakinemirtottak" általi fertőzöttségéről!!!...- és a zsidó holokauszt-ipar közröhejes szorzószámairól!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem - értem - de hogy is nem, de tényleg ti is meg már én is 1987. június 30-óta mondom - írom - és lám máma mit találok - legyen benne részed - a kérdésem meddig megy ez így tovább? és a mai dolgozatom: elsőként nektek! "Ne hagyjátok a templomot! A templomot s az iskolát!!!"
      Feljegyzem ma 2021. 12. 17. és a videót szövegesre írtam id.Kiss László
      Veronika Palosi
      11 évvel ezelőtt
      "Ne hagyjátok a templomot! A templomot s az iskolát!!!"
      https://www.youtube.com/watch?v=4wh23z9NpVk
      "A rossebb megette az egészet!" MAKOVECZ IMRE
      Makovecz Imre
      66 391 megtekintés
      https://www.youtube.com/watch?v=4wh23z9NpVk
      Horváth Ferenc 10 évvel ezelőtt Nagy magyar ember volt !!! Nyugodjon békében !!!!!
      Gizella Sebestyén 10 évvel ezelőtt Isten éltesse jóegészségben még sokáig Makovecz Urat, és köszönjük neki a kakasdi Faluházat!
      László Csonka 10 évvel ezelőtt Elment 1.IGAZ MAGYAR ember! Isten országában folytatja munkáját !!!!!!
      Daylight In The Swamp 7 évvel ezelőtt
      Is there any translation of Makovecz words to english? Thanks, Adam
      A Makovecz szavaknak van valami fordítása angolra? Köszönöm, Adam
      tedd be a googlifordítóba lefordítja neked:
      Makovecz Imre beszéde:
      "...Hölgyeim és uraim nagy megtiszteltetés számomra, hogy a felsőház termében megszólalhatok. És tapasztalhatók és saját hungarikumot itt és most , hogy több száz nagyszerű ember gyűl össze aki képvisel átűtőerejű igaz felső gondolatokat akiknek az alatt az ünnep alatt az adózással a következő, 25 % áfa - nem mondom így - 125.Ft-ból 15,60 marad - ez azt jelenti , hogy ez az ambivalencia .
      , hogy mi ünnepelni szeretnénk saját magunkat és szellemi értékeit szeretnénk a magasba felemelni - nem hogy mások lássák, ha nem mi lássuk - annak az objektív feltételei megvannak akadályozva - elmesélek egy rövid kis történetet: Mezei Gábor barátommal sokat dolgoztam együtt, velem korú amikor a hitelesboltból KÖZÉRT. lett az apja leküldte , hozzon 10.dkg. párizsit és azt modta idáig tanítottalak bemész köszönsz megköszönöd az árut és elköszönsz - igen is papa mondta, lement visszajött - hozta a 10.dkg. párizsit vastagvége benne volt - köszöntem senki nem válaszolt - elköszöntem akkor sem- hát milyen hibák vannak itt - Fiam nem hiba ez eredmény. Ne legyünk naivak - az a gyarmatosítási struktúra amely az önálló magyar válalkozást és önálló gondolkodást adózással, sajátos központosított adminisztrációval próbálja megfojtani és lehetetlenné tenni - a felemelkedést , ez most ha nem vigyázunk - a következő zsarolható és tönkretehető magyar kormánynál ugyan ugy fog bekövetkezni mint az előzőben - ahhoz tehát, hogy jövendők legyen , hogy joggal beszéhessünk a tanyákról -a falúházakról, hogy eltudjuk felejteni, hogy Konrád György és Szelényi Ivánból Bondor István utasitására vártiban városépítés és tudományos szervező intézetben ki dolgozta, hogy 3300 magyar településből 1300-at szerepnélküvé kell tenni és mi volt az első startégiai lépése - az iskolát meg kell szüntetni, a közelmúltban nem emlékszünk ilyesmikre. Újra és újra egy olyan centralizált politikát óhajtanak létre hozni, amely a nemzetközi háttérpénzvilágnak megfelelően a magyar szellemet kiszolgáltatott alkalmazottá óhajtja tenni - és az önálló felemelkedés feltételeleit megakarja szüntetni .... ezért aztán itten a beszéd ideje már régen elmúlt - és ha ez ami valencia amivel kezdtem ez hungarikum akkor a rossebb meg ette az egészet..."
      kiegészítem az idegen szó: ambivalencia
      A pszichológia , a valencia beszámol a vonzásról (pozitív valencia ) vagy ellenszenv (negatív valencia ), amely egy bizonyos tárgyat vagy helyzetet okoz. A fogalmat az érzelmek osztályozására is használják. Például a félelemnek, a szomorúságnak és a haragnak negatív valenciája van, míg az örömnek vagy lelkesedésnek pozitív valenciája van. Amikor konfliktus van a pozitív és a negatív érzelmek között, erről beszélünk ambivalencia

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Eltitkolt ősi próféciák a végítéletről: a Hun-Magyarság Népéről

MagUra-medence Őstörzse