FelelŐssÉgről és az ÖsszeFogásról

„Csak a tűz edzi erősre a kardot.”

Azt tapasztalom, hogy egyre több ember, csoport, közösség van, aki változást szeretne, és ezen munkálkodik is. Viszont szerteszét, egymástól megosztva kétségek közt teszi. Úgy érzem ideje egybe kovácsolódnunk, hogy Teljességgel vÉgig vigyük mind azt, ami a KözÖs akarat! Ilyenkor felmerül többeknél a kérdés, hogy jó-jó, de ki az, aki mindezt ezt egybe tudja fűzni, méltó, megvan hozzá a KépessÉge és ehhez megkapja mindenkitől a bizalmat is?… Mert szerintem ez egy óriási FelelŐssÉg!

Egy Kedves Barátom ezzel kapcsolatosan mondott egy nagy Igazságot. Összefogni csak azzal tudsz, aki veled egy, vagy hasonló szinten van. És ez nem nagyképűség, hanem tény. A Tudatlanság és a Tisztelet hiánya gerjeszti az emberi ellentétek nagy részét. Az Aranyszabály [Aranytükör Törvény] pedig EGY-SZERű: „Úgy kell cselekednem [tennem] másokkal, ahogyan szeretném, hogy velem is cselekedjenek [tegyenek]!”

Elkövettek nagyon sok rossz dolog kb. „1500 éven” keresztül, ami egy irányba mutat teljesen tisztán. Ennyi „idő” nem volt elég ahhoz, hogy legalább egy alaptétel meg legyen tanulva!? NE HAZUDJ! A többit már hozzá se sorolom, hosszú a lista… De Vége ennek az „életfelfogásnak”! Nagyon sokan takarítva lesznek és csak a normális, egyenes, IGAZ EMBEREK kapnak helyet a „világközösség” felemelésében-vezetésében. Mert Törvényünk az Erényünk!

És most lássuk a megmozdulások szándékait:
  • Pártokban gondolkodók: Ebben a „formában” sose fogtok tudni egységet és teljes közösségi felemelkedést elérni! Hogy miért? Nem volt elég személyes tapasztalat és felismerés hogy mit tettek veletek? Teljesen mindegy milyen név vagy szín alatt, de egyik sem a hunmagyar nemzet érdekeit és igazságát képviselte! Itt róttam már róla. (kattints rá!)
  • Rendezvények alapjára szervezők: Ez a „forma” csupán szórakoztatás és üzlet! Befizetsz, belépsz, iszol-eszel, kiengedtetik veled a feszültséget, aztán mindenki haza és a látszatot fenntartók tovább fosztogatnak és vezetnek birkaként.
  • Különböző „sámán, táltos iskolák”, „tisztító kurzusok” tetszetős nevekbe burkolózva, közös dobolások, „szertartások”...: Őszintén, tedd magodat a szívedre! Tényleg nem látod-érzed, hogy ezek is mind üzletre és megtévesztésedre épülnek? [Tisztelet a kivételnek!] Aki valójában egységet szeretne kovácsolni-teremteni az egyszerűen nem teheti meg hogy félre vezessen vagy hazudjon a magyarság lelkiségével! Nem, mert benne ÖRÖK ÉLŐ AZ IGAZSÁG! ÉL! KARD! HŰsÉG! Itt róttam már róla. 
Ha mindezt átérzed, magérted és eljutott oda ahova szántam akkor tudni fogod mi a teendő!

Az igaz Hunmagyar egyszer indul meg, de akkor a földszínéről is lesöpri a hazug ellenséget!


Összegezte és lerótta, Nap Hun [Németh Tamás Antal], 1983 03 23 13:30 - Nepos Magni Nemroth

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Eltitkolt ősi próféciák a végítéletről: a Hun-Magyarság Népéről

MagUra-medence Őstörzse

Holokauszt: „Csalással viselj háborút.”